download design

rólunk

Töltsd le a gyerekszobát! – Download Design Kid

Az internet alapvető kulturális és gazdasági változásokat idézett elő a világunkban. Merőben új gazdasági modellek jöttek létre, kiépült a digitális gazdaság, és az úgynevezett digitális natívként született Y és Z generáció (Google generáció) teljesen másként fogyaszt, mint ahogy azt a szüleik tették. Számukra az első pillanattól fogva természetes, hogy mindaz az információ és tartalom, ami még nem is olyan rég exkluzívnak számított, és fizetni kellett érte, mára ingyenessé és egy gombnyomásra elérhetővé vált.

A három éve indult Download Design kezdeményezés a fenti jelenségekre ad válaszokat a sharing economy, vagyis a megosztáson alapuló gazdaság modelljét alkalmazva. Ez a sikeres és friss szemléletű kísérleti projekt egyrészt számos ágazati anomáliára, faipari, bútoripari problémára próbál megoldást találni, másrészt a nagyközönséghez szól, s mindenki számára elérhetővé szeretné tenni a minőségi design bútorokat. A Download Design, mint ahogy a neve is mutatja, internetről ingyenesen letölthető gyártmányrajzokat, bútorterveket kínál bárki számára. A tervezési kiírásban kb. 50 ezer forintban maximalizáltuk a bútorok anyagköltségét, de számos olyan tárgy van, amelynél ez az összeg jóval alacsonyabb. A projekt évről-évre új tematikával jelentkezik és egyre ötletesebb, ugyanakkor érettebb tervezői szemléletet tükröző bútorok születnek. A 2015-ös indulás témája az első otthon volt; így a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói az önálló életük megkezdéséhez terveztek bútorokat. Tavaly az első gyerek érkezése került a fókuszba Download Design Baby címmel és 11 tárggyal bővült tovább a Download Design bútorportfólió.
2017-ben a 6-12 éves korosztály igényeire koncentráltunk, vagyis gyerekbútorok készültek kisiskolások számára. A MOMÉ-n féléves kurzus keretében megvalósuló projekt tematikája szerint a hallgatók három helyzetre tervezhettek bútort: pihenő térbe játékra és relaxálásra alkalmas mobíliákat; tanuló térbe a különféle tanulási helyzeteket és típusokat segítő bútorokat, illetve tároláshoz olyan bútorrendszereket, amelyek flexibilisek, multifunkcionálisak és modulárisak. A Download Design bútorok megvalósulását minden évben asztalosipari konzulensek és egyben kivitelezők segítik, akik a Bútorszövetség tagjai közül kerülnek ki. Az eredmény évről-évre a Construma−OtthonDesign kiállításon debütál. A legnépszerűbb darabokat like-olni lehet a háromnyelvű honlapon és a like-ok, illetve a letöltések száma a bútor sikerességének elvitathatatlan fokmérője.

A projekt lényege a helyi erőforrások kihasználása és a mikrovállalkozások támogatása. A diákoknak olyan technológiákban és alapanyagokban kell gondolkodniuk, amelyek ma Magyarországon, bárhol is élünk, néhány kilométeres körzetben elérhetők, megtalálhatók. Tehát a Download Design bútorok ingyenesen letölthető gyártmánytervei alapján akár a szomszédban lévő asztalosnál is megvalósítható az adott bútort, sőt számos darab akár egy otthoni műhelyben is elkészíthető. A lokális szemlélet mellett a környezettudatosság is alapvető szempont. Vagyis kevesebb szemetet termelünk, kevésbé terheljük a környezetünket, pénzt spórolunk, ha a helyben lévő lehetőségekre, forrásokra támaszkodunk. A Download Design bútoroknál nincs marketing- és csomagolóanyag költség, tervezési díj, értékesítői haszonkulcs és minimális a szállítási költség is. Mindennek köszönhetően ezek a bútorok racionális áron valósíthatók meg, gyakorlatilag két tétellel kell számolni: a bútorok anyagköltségével és az asztalos munkadíjával.

A Download Design projekt kohéziós ereje a megosztás és az együttműködés eszméje. Annak a reménye, hogy ha a tudást, a know how-t demokratizáljuk és az eddigieknél jóval hatékonyabban próbáljuk meg elosztani, talán egy jobban működő világot tudunk teremteni és az együttműködéssel egyértelműen mindenki nyer.

www.downloaddesign.hu

Együttműködő partnerek:
Halasi Rita Mária
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Bútorszövetség
Hungexpo, Construma – OtthonDesign szakkiállítás

Projektvezető–kurátor:
Halasi Rita Mária (designszakértő)

Témavezető tanárok (bútortervezés):
Juhász István (DLA, egyetemi adjunktus, MOME)
Kerékgyártó András (egyetemi tanársegéd, MOME)
Halasi Rita Mária (designszakértő)

Bútortervezők (MOME Design Intézet és Építészeti Intézet hallgatói):
Barbarics Enikő, Barna Csaba, Barna Máté, Battai Hajnalka, Féja Dorottya, Hegyesi Márton, Kákóczki Fanni, Kurdi Szilvia, Németh Dóra, Péni Brigitta, Santana Diána, Schmidt Márti, Tibori Dorottya

Asztalosipari konzulensek, kivitelezők:
Ertl Faipari Kft., Fagusz Faipari Kft., Futurus Műhely, Garzon Bútor Zrt., Kanizsa Trend Kft., Karrier Bútor Kft., Nyír-Demonich Zrt., Ricco Mobili Kft.

Arculattervezők (MOME hallgatók):
Boromissza Katalin és Császár Adrienn

kid

 

partnerek

Halasi Rita Mária
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
www.mome.hu
Bútorszövetség
www.butorszovetseg.hu
Hungexpo, Construma – OtthonDesign szakkiállítás
www.otthon-design.hu

bútorok

tervezők

gyártók

ertl Ertl Faipari Kft.
8060 Mór, Asztalos u. 16.
fagusz Fagusz Faipari Kft.
2330 Dunaharaszti, Jedlik Ányos u. 12.
futurus Futurus Műhely
2013 Pomáz, Ipartelep, Szentetanya 1.
garzon Garzon Bútor Zrt.
8000 Székesfehérvár, Bakony utca 4.
kanizsa-trend Kanizsa Trend Kft.
8800 Nagykanizsa, Szemere utca 4.
karrier Karrier Bútor Kft.
8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 3.
mezobutor Mezőkövesdi Bútoripari Kft.
3400 Mezőkövesd, Széchényi út 10
de_monich Nyír-Demonich Zrt.
4090 Polgár, Papp-tanya
ricco Ricco Mobili Kft.
8900 Zalaegerszeg, Malom u. 2.
stulwerk Stulwerk Kft.
2092 Budakeszi, Budaörsi köz 1